Határtalanul! pályázat – HAT- KP-1-2024/1-001478
2025. május 26. – 1. nap
Határokon innen és túl – Időutazás a tanulás szárnyain
A Váli Vajda János Általános Iskola 7. évfolyamos diákjainak Határtalanul! tanulmányútja Erdélyben
Hajnalban, amikor a nap még félálomban köszöntötte a házunktáját, iskolánk hetedikesei izgatott várakozással szálltak buszra. Nem csupán egy utazás vette kezdetét: egy különös, lelki és szellemi időutazás indult meg, ahol a földrajzi határok átlépésével történelmi és kulturális határokat is magunk mögött hagytunk.
Mert amikor átléptük a magyar-román határt, valójában nem csupán országot váltottunk – időben is hátraléptünk. A múlt századok emlékei tárultak fel előttünk, a valaha volt Osztrák–Magyar Monarchia egykori földjein járva. A zöld dombok és hegyek ölelésében kanyargó út minden kanyarja egy-egy új történetet hozott felszínre, amelyet a tanulók nem tankönyvből, hanem honismereti vezetőnk segítségével az elmúlt századok élő emlékezetéből olvashattak ki. Arad – A szabadság szelleme
Első állomásunk Arad volt, ahol a történelem nem csupán tananyag, hanem jelenlévő emlékezés. A Szabadság-szobor előtt állva a diákok csendben hallgatták honismereti vezetőnk szavait a 13 aradi vértanúról. A szabadságharc véráldozatáról szóló történet itt elevenedett meg igazán: az addig elvont történelmi esemény személyes és érzelmi tartalommal telt meg. Egy perc néma csenddel adóztunk emléküknek.
A belváros főtere lenyűgöző volt. A neoklasszicista és szecessziós épületek között sétálva a diákok nemcsak a város történelmi rétegeit ismerhették meg, hanem azt is, miként él együtt a múlt és a jelen. A megfigyelés, a reflexió és a közös feldolgozás a történelmi tudás elmélyítését szolgálta – így vált mindez a tanulás élményévé. Déva – A vár, amely most várt ránk
Második állomásunk Déva volt, ahol a város fölé magasodó vár a magyar mondavilág egyik legismertebb történetét hordozza. A tanulók korábbi tanulmányaikban megismerték Kőmíves Kelemen legendáját, s most végre testközelből láthatták a történet helyszínét. Sajnos a felvonó és a lépcső ideiglenes lezárása miatt a várba való feljutás elmaradt, de ez sem csökkentette a hely szellemiségének erejét.
Pedagógiai szempontból ez a helyszín különösen fontos volt: megmutatta, hogyan kapcsolható össze az irodalmi anyag a történelmi és földrajzi ismeretekkel, miként szövődik össze a tantárgyak közötti integráció. A tanulók nemcsak új ismereteket szereztek, de saját gondolataikat, érzéseiket is megosztották egymással. Gyulafehérvár – A hit, a hatalom és a kultúra keresztútján
Harmadik állomásunk Gyulafehérvár volt, ahol a történelem szinte tapintható. A belváros patinás épületei között sétálva, a tanulók megismerkedtek Erdély egyik legfontosabb szellemi és vallási központjával. A püspöki székesegyház – a gyulafehérvári bazilika – falai között századok emlékezete szólalt meg.
A templom, ahol Hunyadi János sírja is megtalálható, kiváló alkalmat adott arra, hogy az oktatás interdiszciplináris módon valósuljon meg: történelem, művészettörténet, irodalom és vallási ismeretek találkoztak ezen a szakrális helyen. A tanulók itt megtapasztalhatták, milyen mély és gazdag az a kulturális örökség, amelynek részesei vagyunk – s milyen felelősség azt megőrizni, továbbadni. Tanulás határok nélkül
A Határtalanul! program célja túlmutat az egyszerű tanulmányúton. Lehetőséget ad arra, hogy a diákok identitásuk megerősítése mellett közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a külhoni magyarság életéről, értékeiről és kihívásairól. A pedagógiai program szerves részeként feldolgozott út során a tanulók nem csupán tanultak, de érzékenyebbé váltak a történelmi, társadalmi és kulturális kérdések iránt.
Együtt tanultunk – nemcsak a tanároktól, hanem egymástól is. A közös élmények, a megosztott gondolatok, a felmerülő kérdések mind hozzájárultak ahhoz, hogy a tanulás élménnyé, az élmény tudássá váljon.
Mert a tanulás valóban határtalan – csak a kíváncsiság, a nyitottság és a közös gondolkodás szabhat neki irányt.
A koraesti órákban elfoglalhattuk szállásunkat Nyárádtőn, ahol a nap végén – a hosszú út és a tartalmas program után – együtt vacsorázhattunk a váli tanulókkal. Ez a közös étkezés nem csupán testi felüdülést nyújtott, hanem lehetőséget adott az ismerkedésre, a barátságok első magvainak elhintésére. A közös vacsora során a gyerekek már nem két külön iskolaként, hanem egy közösségként ültek asztalhoz – egy közösségként, amelynek tagjai közös élményeket, közös értékeket, közös múltat és közös jövőt osztanak meg egymással.
2025. május 26. – 2. nap
Határokon innen és túl: Erdély szíve dobogni kezd – Egy nap Marosvásárhelyen
A második nap hajnalán a nyárádtői reggel csendjét már a várakozás izgalma lengte körül. A gyermekek szemében ott csillogott az újabb felfedezések ígérete, és ezúttal Marosvásárhely tárta ki előttünk kapuit – a kultúra, a közösség, az élmény és az ismeretszerzés színterét. Kultúrpalota – ahol a művészet tanít és a zene megszólít
Elsőként a város egyik legékesebb gyöngyszemét, a Marosvásárhelyi Kultúrpalotát tekintettük meg. A szecesszió jegyeit magán viselő épület lenyűgöző szépségével és művészi gazdagságával méltó bevezetése volt e tartalmas napnak. A diákok rácsodálkozhattak az üvegablakok finom részleteire, a hangversenyterem arányaira és akusztikájára, a belső terek esztétikai összhangjára – miközben felfedezhették, miként szolgálja a művészet a nemzeti identitás és a közös kulturális örökség megőrzését.
Különleges élmény volt, hogy betekintést nyerhettünk egy szimfonikus zenekar koncertjére való felkészülés folyamatába. A hangszerek próbái, az összehangolt munkafolyamat és a tér betöltése a hangzás erejével mind-mind lenyűgözte a tanulókat. Érezhető volt, ahogyan a zene fokozatosan hatalmába kerítette őket – mintha a hangok finom szövedéke áttörte volna a hétköznapok zaját, és valami mélyebb, nehezebben megfogalmazható érzést ültetett volna beléjük.
Ez az élmény túlmutatott a puszta szemlélődésen: nevelési értéke abban rejlett, hogy közvetlen tapasztalattá tette a zene befogadását, erősítve a tanulók érzelmi intelligenciáját, esztétikai érzékét és kulturális nyitottságát. A művészettörténeti ismeretek, a zene, az irodalom és az építészet itt egyetlen nagy tanító egységgé olvadtak össze – ahogy a hangszerek a zenekarban, úgy ezek az élmények is harmóniába kerültek egymással a tanulás színterén. Hit, történelem és reflexió
A nap során egy újabb különleges helyszínen tettünk látogatást: megtekintettük Marosvásárhely híres, bizánci stílusban épült ortodox székesegyházát. A templom belső tere lenyűgöző pompával tárult elénk – az aranyozott ikonok, a monumentális freskók és a kupola alatt visszhangzó csend olyan atmoszférát teremtett, amely önmagában is tanító erejű volt. A gyerekek elcsendesedtek, tekintetük a szakrális tér részletein időzött – figyelmükben ott volt a tisztelet, a kíváncsiság és az esztétikai rácsodálkozás egyszerre.
Honismereti vezetőnk e különleges térben rövid, de annál tartalmasabb bemutatót tartott a keleti kereszténység liturgikus világáról. Az énekelt imádság hangjai – az ortodox zenei hagyomány mély, rezgő tónusai – betöltötték a teret. A gyerekek a zene és a szakrális szöveg összefonódásán keresztül bepillantást nyerhettek egy olyan vallási és kulturális hagyományba, amely ritkán szerepel a tantermi mindennapokban. Pedagógiai szempontból e pillanatok nemcsak a vallási toleranciát és a kulturális sokszínűség elfogadását erősítették, hanem zenei nevelési szempontból is mély és hatásos élményt nyújtottak.
A templom csendjéből kilépve újabb, sokkal feszültebb történelmi kérdések tárultak elénk: megtekintettük Avram Iancu szobrát, amely sokak számára a román nemzeti függetlenség szimbóluma, ugyanakkor a magyar közösség kollektív emlékezetében a magyarok elleni gyűlölet és megtorlás jelképévé is vált. Ez a helyszín különösen fontos volt abból a szempontból, hogy a tanulók érzékenyítő, árnyalt történelemszemlélettel találkozhattak. A pedagógusok és vezetőnk segítségével beszélgetés bontakozott ki arról, hogyan alakulhatnak ki eltérő narratívák, miként hat a történelemértelmezés a jelenre, és mi a felelősségünk abban, hogy a múlt sebei ne váljanak újra indulatok forrásává. Székely Olimpiai Játékok – közösségformáló élménytanulás testvériskolánkban
A nap folytatásában iskolánk tanulói a helyi testvériskola diákjaival együtt vettek részt egy közös sportnapon. Az úgynevezett Székely Olimpiai Játékok jóval többek voltak, mint fizikai kihívások sora – a nevetés, az együttműködés, a csapatszellem, az egymás iránti tisztelet mind-mind jelen voltak. A játékok során fejlődött a tanulók szociális kompetenciája, problémamegoldó és együttműködési készsége, valamint mozgáskultúrája is.
A nap egyik legvidámabb momentuma kétségkívül a kötélhúzó verseny volt, melyben a vendégpedagógusok és a helyi tanárok mérhették össze erejüket – s amely, mint egy jó népmese, döntetlennel zárult. Az efféle interakciók a pedagógiai kapcsolatokat is mélyítik: példaértékűek a tanulók számára, miként lehet versengés közben is őrizni az összetartozás érzését. Táncház – élő hagyományok az oktatás szolgálatában
A délután a zene és a mozgás örömével telt. Fazakas János néptáncoktató vezetésével a tanulók erdélyi és moldvai táncokat ismerhettek meg – nemcsak lépéseket, hanem kultúrát, történelmet, hagyományt is tanultak. A közös éneklés, a kör és páros táncformák gyakorlása során fejlődött ritmusérzékük, testtudatuk, ugyanakkor szociális érzékenységük és nyitottságuk is. A néptánc nem csupán hagyományőrzés, hanem élményalapú tanulás – a közösségi nevelés, az identitásformálás kiváló eszköze. Állatkerti ismeretségek – élővilág testközelből
Később a Marosvásárhelyi Állatkert ösvényein sétálva diákjaink nemcsak szórakoztak, de bővíthették biológiai és környezeti ismereteiket is. Megismerhették a veszélyeztetett fajokat, azok élőhelyét, valamint az állatvédelem jelentőségét. Az állatok megfigyelése során a tanulók tapasztalati úton mélyíthették el a természet iránti tiszteletüket, s erősödhetett bennük a fenntarthatóság és az ökológiai felelősségvállalás gondolata. A vár és a lélek hangja
A nap zárásaként a marosvásárhelyi vár falai közé léptünk be. A középkori erődítmény egykori története, a bástyák meséje és a vártemplom komor csendje különös nyugalmat árasztott. Az orgonakoncert, melyet szerény és mégis felemelő módon hallgattunk végig, szinte átemelte a diákokat egy másik dimenzióba – az emelkedett figyelem, az áhítat és a zene nyelvén megszólaló történelem világába.
A koncert után közösen énekeltük el a Székely himnuszt, méltó lezárásaként e napnak. A hangok egymásba olvadtak, és valami különös, megnevezhetetlen kapocs jött létre – nemcsak időn és téren, hanem ember és ember között. A gyerekek ezen a napon nemcsak tanultak, hanem éreztek, kapcsolódtak, és – talán nem túlzás így mondani – lelki értelemben is gazdagodtak.
2025. május 28. – 3. nap
A harmadik nap reggelén buszunk újra útnak indult – ezúttal magas hegyek, mély szorosok, zöld völgyek felé. Az út maga is tanított: kanyargós szerpentineken kapaszkodva a táj fokozatosan átváltozott, mintha a földrajzi térrel együtt a lélek tere is kitágult volna. A természet itt nem díszlet volt, hanem tanító, társ és élmény egyszerre. Békás-szoros és Gyilkos-tó – a természet mitológiája
Első állomásunk a Békás-szoros volt – a természet monumentális katedrálisa, ahol a sziklák égbetörő csendje és a mélység fölé hajló erdők mintha az emberi létezés kérdéseire válaszoltak volna. A gyerekek áhítattal figyelték a mészkőfalak között húzódó keskeny utat, a patakot, mely évezredek alatt vájta ki ezt a csodát. A természeti képződmények felfedezése során földrajzi ismereteik mélyültek, miközben megtanulták azt is, hogyan válik a természet a kultúra részévé – hogyan őriz és mesél múltat.
A Gyilkos-tó partján a diákok egy különös legendával ismerkedtek meg: a földcsuszamlással keletkezett tó és a kiálló fenyőtörzsek története különös módon egyesíti a földtani ismereteket és a székely népi mitológiát. Itt a tanulás valóban komplex élménnyé vált – érzékenyítő, élményszerű és mélyen emberi. Madéfalva – az emlékezés fájdalma és méltósága
Később Madéfalva felé vettük az irányt, ahol a Siculicidium emlékművénél elidőztünk. Az 1764-es tragikus esemény, a székelyek lemészárlása, megdöbbentette a tanulókat. A magyar szalag megkötése után honismereti vezetőnk bemutatta és elmondta, mit jelent a hűség, az áldozat és a történelmi felelősség.
A néhai Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékére állított kopjafánál is megálltunk, és magyar szalagot kötöttünk, ezzel is kifejezve összetartozásunkat és tiszteletünket. Ezek a gesztusok nemcsak történelmi tudatot, hanem érzelmi kötődést is építenek a tanulókban – segítik őket abban, hogy megértsék, mit jelent magyarnak lenni a világ különböző pontjain. Csíkszereda – múlt a falak között, jövő a szívekben
A délutáni órákban Csíkszereda belvárosában sétáltunk. A város csendes méltósággal őrzi történelmét és identitását. A Mikó-vár falai között berendezett Székely Nemzeti Múzeum gazdag tárgyi anyagával, fotóival, és néprajzi bemutatóival segítette a tanulókat abban, hogy elmélyítsék ismereteiket a székelység történelméről, hagyományairól és küzdelmeiről.
A kiállítások pedagógiai szempontból kiválóan alkalmasak voltak a vizuális nevelés és a történelmi képzelet fejlesztésére, valamint arra, hogy a tanulók megértsék: a tárgyak mögött történetek rejlenek – emberek, közösségek, sorsok. Csíksomlyó – a hit és az összmagyarság szent helye
Ezután a csíksomlyói kegytemplom következett – a Babba Mária szentélye, ahol a vallásos áhítat és a nemzeti összetartozás mély érzései találkoznak. A templomban rövid ismertetőt hallhattunk a kegyhely történetéről, s arról is, miként vált a Kárpát-medencei magyarság szimbolikus központjává.
A diákok elcsendesedve hallgatták, hogyan gyűlnek össze itt évről évre a világ minden tájáról érkező magyarok – egy közös cél, egy közös imádság, egy közös emlékezés jegyében. Az ilyen helyek, ahol hit és identitás összefonódik, különleges nevelő hatással bírnak: erősítik a lelki-szellemi kohéziót, a kulturális önazonosságot, és értelmet adnak az elvont fogalmaknak, mint „nemzet”, „hit” vagy „összetartozás”. A csíksomlyói nyereg – elcsendesülés a természet ölében
A napot a csíksomlyói nyeregben zártuk, ahol a fakultatív program során volt lehetőség személyes reflexióra, közös gondolatcserére, sétára és belső elmélyülésre, hangoskodásra. A hegygerinc lágy vonulata, a lenyugvó nap fénye, a csend és a természet közelsége méltó befejezése volt ennek a tartalmas napnak. A tanulók itt nemcsak pihentek, hanem kimondták élményeiket, gondolataikat, érzéseiket, hanem elénekeltük a régi székely himnusz mellett a jelenlegit is. A pedagógiai feldolgozás részeként ezek az önreflexiók is fontos szerepet kaptak: erősítették a szóbeli kifejezőkészséget, az élményfeldolgozás képességét, és a személyes tanulás elmélyítését. 2025. május 29. – 4. nap
Negyedik napunk reggelén a Nap aranysárga szűrőjén keresztül valami megfoghatatlan csend lengte be a tájat. Mintha maga az idő is lassabban lépett volna, teret adva az emlékezésnek, a nemzeti önazonosság csendes újrahangolásának. E napon múlt és jelen, költészet és történelem, személyes élmény és kollektív emlékezet egymásba fonódva tanítottak.
Székelykeresztúr – Petőfi árnyéka alatt
Utunk első állomása Székelykeresztúr volt, ahol a Gyárfás-kúria kertjében megálltunk egy különleges tanú előtt: a Petőfi-féle körtefa alatt. Az öreg fa, amely évszázadok viharait túlélve hajt újra és újra levelet, mintha önmaga is egy verssé vált volna. Itt hangzott el – csendes áhítatban, ünnepélyes pillanatként – Petőfi Sándor utolsó verse, az Egy gondolat bánt engemet. A diákok lélegzet-visszafojtva hallgatták a költő halhatatlan szavait, melyek méltósággal és végső elszánással tekintenek a hazáért hozott legnagyobb áldozat felé.
A pillanatot még emelkedettebbé tette, hogy megidéztük Kányádi Sándor versét is – Haldoklik az öreg tanú… – amely a körtefában már nemcsak fát, hanem élő történelmi emlékezetet lát. A költészet e ponton nem csupán irodalmi anyag, hanem közösségi élmény és identitásképző erő lett: a tanulók nem olvasták, hanem átélték a verset. Héjjasfalva – a szabadság emlékezete
Továbbindulva a segervári csata helyszíne következett, ahol a héjjasfalvi emlékműnél hajtottunk fejet az 1849. július 31-én elesett magyar honvédek előtt. A csendes főhajtás, a tanárok történelmi keretbe helyezett ismertetője és a tanulók spontán kérdései megerősítették, hogy a helyszíni tanulás – különösen nemzeti történelmünk szent helyein – mélyebb nyomot hagy a lélekben, mint bármely tankönyvi lecke. Segesvár – történelem az ódon kövek között
Ezután Segesvár következett, a város, melynek vára még ma is őrzi a középkor szellemét. Ódon falai között barangolva megismerkedtünk az erdélyi szász városkultúra történetével, a céhes világ életével, s nem utolsósorban a város egyik leghíresebb szülöttével, Vlad Tepes, a Walt Disney-féle Drakula alakjával is. A város dombjaira épült szerkezete, a Diáklépcső, az óratorony és a városfalak kiválóan illeszkedtek a földrajz, történelem és kultúrtörténet tantárgyi integrációjába. Szejkefürdő – mini Erdély és a székely géniusz
Délután a szejkefürdői Mini Erdély park varázslatos világa tárult elénk. Az apró, de hűségesen megformált makettek között járva tanulóink térben és időben is utazást tehettek a történelmi Erdély tájain és épített örökségén keresztül. A park különösen alkalmas volt arra, hogy a vizuális tanulást és a topográfiai ismeretek elmélyítését játékos módon, élményszerűen szolgálja.
Innen néhány lépés vezetett Orbán Balázs, a „legnagyobb székely” síremlékéhez. A polihisztor munkássága – néprajzi gyűjtései, írásai és utazásai – példaértékű a tudás iránti elkötelezettség és a nemzeti szolgálat szempontjából. Megemlékezésünk során a tanulók rádöbbenhettek arra, hogy a tudományos kíváncsiság és a hazaszeretet nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő erők lehetnek. Farkaslaka – a szülőföld szavai
Következő állomásunk Farkaslaka, ahol Tamási Áron sírjánál álltunk meg. Az író szavai – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – ma is irányt mutatnak. A tanulók számára a helyszín lehetőséget adott arra, hogy irodalmi ismereteiket személyes élménnyel gazdagítsák, s elgondolkodjanak azon, mit jelent számukra az otthon, a haza, a nyelv, amelyen gondolkodnak és álmodnak.
A Trianon-emlékműnél közösen énekeltük el a Székely Himnuszt – a közös dallam újra és újra összefűzte a lelkeket, mint láthatatlan fonál, amely a múlt sérelmein át is képes megtartani, erőt adni és közösséget teremteni. Itt hangzott el a gondolat, amely talán az egész út mottójává válhatott volna: bár határok választanak el bennünket, de egyek vagyunk – magyarok vagyunk, és összetartozunk. Székelyudvarhely – egy nap méltó lezárása
A nap végén Székelyudvarhely vendégszerető ölében zártuk utunkat. Szállásunkra érkezve már alkonyodott, ám a fáradtság ellenére is különleges hangulat lengte be a csapatot. Együtt fogyasztottuk el vacsoránkat, már nem csupán utazóként, hanem tapasztalatokkal, történetekkel, közös élményekkel megerősített közösségként.
Ez a nap újra és újra emlékeztetett arra, hogy a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk él tovább – abban, ahogyan gondolkodunk, érzünk, cselekszünk. A Határtalanul! program e napján nemcsak emlékhelyeket látogattunk, hanem saját nemzeti identitásunk újabb rétegeit fedeztük fel – és ez a felfedezés, akár a hegyeink, örökké velünk marad.
2025. május 30. – 5. nap
A Határtalanul program utolsó napján a Királyhágón keresztül érkeztünk Nagyváradra. Már az út is különleges élményt nyújtott: a táj szépsége és a történelmi emlékhelyek látványa emlékezetes zárást adott a napnak.
Királyhágó és Nagyvárad felfedezése
A Határtalanul! program zárónapján a Királyhágón átkelve érkeztünk Nagyváradra. Már az utazás is különleges élményt adott: a táj szépsége és a határon túli magyarság nyomainak megérintése maradandó benyomást keltett a diákokban.
Elsőként a Nagyváradi Püspöki Székesegyházat tekintettük meg Szent László királyunk nyomában járva, majd kívülről a Püspöki Palotát. Ezután városi sétánk során felfedeztük a főutca impozáns szecessziós házait, a Holnaposok szoborcsoportját, a Szigligeti Ede Színház épületét és a Szent László templomot. A program végén szabadidős városnézés következett az üzletsoron.
A látottak és hallottak révén a tanulók kézzelfogható közelségből ismerkedhettek meg a határon túli magyarság kulturális örökségével, irodalmi emlékeivel, vallási értékeivel. Mélyebb megértést kaptak a nemzeti összetartozás jelentőségéről, a történelmi emlékezet fontosságáról, és arról, mit jelent magyarnak lenni a határokon túl is. Ezáltal fejlődött identitástudatuk, empátiájuk és kulturális nyitottságuk is. (Szerző : Fux István)
